Az MSZP módosító indítványt nyújt be az adótörvényekhez, javasolva az áfacsalásokban leginkább érintett cukor és étolaj áfájának csökkentését. Ezek mellett ismét kezdeményezik az alapvető élelmiszerek...
Az LMP szerint Budapesten nem merülhet fel a korrupció gyanúja sem, és teljes átláthatóságra, nyilvánosságra van szükség a főváros által kötött szerződésekkel kapcsolatban.
Csárdi Antal, az LMP főv...
Az Együtt-PM szerint elemezni sem érdemes komolyan a jövő évi adótörvény-javaslatot, mert úgy tűnik, azt "spontán ötletelés után dobták össze", és úgyis újabb "Varga-csomagokkal" fogják majd befoltozn...
Kétnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők kedden kezdhetik tárgyalni a kormány jövő évi adóváltoztatási javaslatait, amelyekkel a kabinet fenntartaná a családi adó...
Az Egyesült Államok szívesen együttműködik Magyarországgal a korrupció visszaszorításában - mondta André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője pénteki sajtótájékoztatóján....
A kiábrándítóan alacsony célok megfogalmazásával az Európai Unió lényegében feladta a klímaváltozás megfékezése érdekében elhatározott törekvéseit.
A péntek hajnalban elfogadott megállapodásnak nin...
Az MSZP arra szólítja fel a kormányt, vonja vissza az internetadó bevezetéséről szóló javaslatát, ne is terjessze az Országgyűlés elé. Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője pénteki budapesti sa...
Az LMP szerint biztosítani kell a környezetvédő civilek számára a működésükhöz szükséges, automatikusan járó forrásokat. A párt ezért olyan törvényjavaslatot nyújt be, amelynek értelmében a termékdíjb...
Erdély-szerte megemlékeznek csütörtökön a magyar pártok, közösségek és önkormányzatok az 1956-os magyar forradalom kitöréséről; mivel Romániában október 23-a nem munkaszüneti nap, a rendezvények többs...
A Die Welt című német konzervatív lap a magyar állampolgárok elleni amerikai beutazási tilalomról közölt kommentárt csütörtöki számában.
A szerző, Andrea Siebel főszerkesztő-helyettes szerint Magya...
A kereszténydemokrata Vejkey Imre szerdán arra szólította fel a Külügyminisztériumot és a nemzetközi szervezeteket, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy Pakisztán vonja vissza annak a keresztény...
Hétfő délután négy órakor lejárt a jelöltbejelentési határidő a november 23-i újpesti időközi országgyűlési választásra, a határidőig 13-an adták le az ajánlásokat, vagyis ennyi jelölt lehet a szavazó...
